~Tudom, hogy szokás kiírni, hogy 1. rész, 2. rész, stb., de ha nem baj, én ilyeneket nem írogatnék minden "rész" elé, mert ezek nem részek, csak felbontom a szöveget, így könnyebb SZERINTEM az olvasás, és valahogy izgalmasabb is ^^ ~


Végre szombat. Akkor most jöhet egy kis pihenés. Vagyis ezt hittem, míg a főnök fel nem hívott, hogy az egyik munkatársam lebetegedett, ezért be kéne ugranom helyette. Persze erre a napra dupla fizut kapok, és kézbe. Egyből elfogadtam, felfogtam kontyba a hajam, felvettem valami elfogadhatót és már indultam is. Szerencse, hogy a plaza itt van a szomszédban. 
-Gen, légyszi vedd fel az 5-ös asztal rendelését, mert én tele vagyok.-mondta Churtis, akinek a kezében volt két tálca, és egy még várt rá a pulton.
-Rendben.-válaszoltam, és odaballagtam az asztalhoz. Elővettem egy tömböt, és gyorsan lefirkantottam a rendelést. 
Az egész délelőtt nagyon hamar elrepült, és már jött is a váltás. Visszaöltöztem a ruhámba, megigazítottam a hajam, felvettem a fizetésem, odaköszöntem a többieknek és már indultam is. A mozgólépcsőn lefele haladva észrevettem egy szőke srácot a földszinten, aki az órája becsatolásával vacakolt. Először, mikor megláttam vicces volt, de ahogy leértem, és még egy ideig nem bírta bekapcsolni, kezdett idegesítő lenni. Hogy lehet valaki arra képtelen, hogy egy nyamvadt órát becsatoljon?! Odaléptem a sráchoz, elkaptam a karját és becsatoltam az órát.
-Na. Nem igaz, hogy képes voltál ennyit szerencsétlenkedni ezzel a vacakkal.-fújtattam egyet,, és már indultam is volna el, de elkapta a csuklóm.
-Hogy mertél hozzám érni?-kérdezte tök komolyan, nekem meg eltört valami.
-Ne legyél már elszállva magadtól. Most is te érsz hozzám, szóval légy olyan kedves, és engedd el a karomat.-mondtam és elkezdtem rángatni a kezem, hogy kiszabaduljon, de a fiú egyre erősebben szorította.-Engedd el hallod?! Ez már fáj te vadbarom!-kiabáltam, de a fiúnak se kép, se hang. Közben egyre erősebben szorította a kezemet, ami már annyira fájt, hogy bekönnyeztem.-Engedj már el! El fogod törni. Légszíves! Ez már nagyon fáj!!-sírtam el magam, mire úgy tűnik feleszmélt, és rám meredt. A szorításán lazított annyit, hogy ki tudjam rántani a kezem, és meg is tettem. Ahogy ez megtörtén rögtön futásnak eredtem, és meg sem álltam a buszmegállóig. Ott felszálltam egy buszra, ami tett egy kört, és visszaérkezett a plaza elé. Én leszálltam, és beszaladtam a házunkba. Ahogy beléptem az ajtón, anya aggódó pillantásával találtam szemben magam. 
-Minden rendben kincsem?-kérdezte, és szeméből áradt a féltés.
-Persze, csak összetalálkoztam egy hülye gyerekkel, és kicsit megbántott.
-De nincs semmi baj?-kérdezte még mindig aggódva.
-Nem. Nincs semmi.-erőltettem magamra egy mosolyt, ami úgy tűnik működött, mert anyám is elmosolyodott. Én gyorsan megöleltem, a kezébe nyomtam a pénzt, és a szobámba siettem. Ott raktam a csuklómra egy kis vizes borogatást, mert kezdett lilulni, és fel is dagadt. 
A szobámban ültem a gitárral az ölemben, és egy dallamot játszottam, mikor Charlei berontott, és hadarni kezdett.
-Ki bántott? Kit kell leütni? Melyik volt az a hülye gyerek?-kérdezte, és közben fel-le járkált.
-Tessék?
-Anyu azt mondta, hogy valaki megbántott, és mikor hazaértél sírtál is. Már rég nem láttalak sírni, ezért gondolom valami vadállat lehetett az, aki rád vetette magát.-hadarta megint egy levegővel, közben pedig mutogatott össze-vissza.
-Nincs semmi bajom.-emeltem fel védekezően a kezem, de elfelejtettem, hogy bekötöttem, mert kezdett elég csúnya lenni. Charlie szeme elsötétült, és láttam ahogy ökölbe szorítja a kezét.
-Megölöm. Esküszöm hogy megölöm azt aki ezt tette veled! Ki volt az?-kérdezte, és csak úgy dúlt benne a harag.
-Semmi baj. Csak egy tökösebb gyerek, aki azt hitte megijeszt azzal, ha egy kicsit megszorongatja a csuklóm.-igazából ez mind igaz, de nem akartam, hogy még jobban bedühödjön, mert akkor nem marad meg a fél ház.
-Egy kicsit szorongatta meg?! Nézz már a kezedre Gen. Be kellett kötni! Fogadjunk, hogy a kötés alatt még csúnyább.-nézett szembe velem.
-Jó, leveszem, csakhogy lásd, hogy semmi baja a kezemnek.-mondtam, miközben azon imádkoztam, hogy ne legyen olyan szörnyű. Persze az imám süket fülekre talált, mert az egész csuklóm le volt feketedve, és be is volt lilulva még mindig. Bátyám szeme elkerekedett, és az ökölbe szorított keze még jobban összepréselődött. 
-Jézusom! Nem olyan súlyos?! Nézz már rá! Csoda, hogy el nem tört!-akadt ki teljesen.
-Semmi bajom! Jól vagyok. Charlie, kérlek ne mérgelődj miattam. Holnapra kutya baja sem lesz, és még látszani sem fog semmi.-mondtam, és a lelkem mélyén megint imádkoztam, hogy így legyen.
-Gen, én csak meg...
-Tudom. Tudom, hogy csak meg akarsz védeni, de kérlek! Ezt most had rendezzem én el.
-Rendben, de csak azért, mert szépen kértél meg rá, és azért, mert imádom azt a hülye fejét az én kishúgomnak.-lépett oda, és szorongatott meg. Miután kiment, felkaptam egy törölközőt, a fehérneműimet és elmentem megfürödni.
Este, mikor már megvacsiztunk és befeküdtem az ágyba, elgondolkodtam. Vajon miért akadt ki teljesen az a srác a boltban, és miért szorította meg ennyire a kezemet? Ekkor eszembe jutott, hogy még a kötést is le kellene cserélnem. Gyorsan felpattantam, és a konyhába leszaladtam. Elővettem a kötszert, utána pedig a kezemről vettem le a kötést. Hát, úgy tűnik holnapra nem fog elmúlni. Mikor megfordultam Harry-vel találtam magamat szembe. Ő először a kezem szuggerálta aztán rám kapta a tekintetét.
-Ez mi?-kérdezte, és a színes csuklómra mutatott.
-Semmi.-vágtam rá.
-Ki volt az?-kérdezte megint.
-Csak egy hülye a plazában.-legyintettem, de hirtelen belenyilallt a fájdalom a karomba. Oda kaptam, és próbáltam nem elsírni magam.
-Ez semmi?! Mindjárt sírsz! Melyik volt az? Esküszöm, hogy kiherélem, csak kerüljön a szemem elé!-nézett dühösen.
-Ne aggódj! Nincs semmi baj.-nyugtattam.
-Biztos?-nézett rám összehúzott szemekkel és a kisujját nyújtotta. Csak megforgattam a szememet és beleakasztottam a saját ujjamat övébe.
-Biztos.-mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.
-Rendben. De legalább be köthetem neked?-kérdezte és felém nyújtotta a kezét mire az övébe raktam a sajátom. Elővette a gézt, és elkezdte bekötni, amikor Jeffry lépett be. Jesszusom, ma mindenki akkor jön a közelembe mikor a kezemmel bajlódok?!
-Sziasztok.-köszönt meglepetten Jeff.
-Hali öcsi!-vigyorgott Harry.
-Ez minek?-nézett rám, és a kezemre mutatott.
-Igazán semmi.-legyintettem a szabad kezemmel és rá is rámosolyogtam.
-Aha. Én meg hülye vagyok, igaz?!-meresztett ránk nagy szemeket.
-Te mondtad....-húzta még szélesebbre Harry azt az idétlen vigyorát. Jeff csak legyintett, majd mellém lépett, és a már félig bekötött kezemet szuggerálta. 
-Miért is van bekötve?-vonta fel borzas szemöldökét.
-Oké.... Most már tényleg, komolyan kérdem.... Ma mindenki "védjük meg Gen-t napot" tart?-borultam ki kissé.
-Nem, de a húgunkat meg kell védenünk!-jött le a lépcsőn Charlie és szúrósan nézett rám.
-Jó. Elegem van! Most már elmondom, ha anya ezért ki is rak a lakásból akkor is.-dobbantottam egyet idegességemben.-Tudtátok, hogy anyuval mindvégig hazudtunk nektek? Hm?-vontam fel most én a szemöldökömet.
-Mi?-kérdezték kórusban.
-Jól hallottátok. Az van, hogy én nem vagyok a húgotok. Engem örökbe fogadtak! Értitek?! Nem vagyok a testvéretek! 

Bemutatkozás

    ~Sziasztok! Ezt a blogot azért hozom létre,-lehet furcsán fog hangzani-hogy elszórakoztassam magam. Imádok írni, és barátnőm javaslatára csinálom ezt az egészet. Igazából magamról annyit, hogy gimnáziumi tanuló vagyok, életem az olvasás, írás és rajzolás. Sokan mondják, hogy kicsit fura a stílusom, de én így szeretem. Mindig is különc voltam, és legtöbbször egyedül, de mióta megkezdtem a gimit, belekerültem egy őrült csoportba, akikkel minden hülyeséget megcsinálunk.
    A múltam nem igazán lényeges. Én mindig is úgy voltam vele, hogy élj a mának! Ez az egy mondat vezérel és emiatt a mondat miatt értem el mindenféle eredményt. Nem azt mondom, hogy ez legyen nektek is ami motivál. Legyetek önmagatok, abban úgy is ti vagytok a legjobbak!
      A történethez vissza térve, aki szereti a One Direction-t az nyugodtan olvassa, ha pedig tetszik, kérlek egy kommenttel jelezd nekem! Köszönöm annak, aki volt olyan kedves, és végig olvasta ezt az egészet. Jöjjön is a történet.~

Magamról

Genoveva Smith vagyok, 16 éves és Londonban élek. Barna, göndör és derékig érő hajam van, amit mindig felkontyolva hordok, szemeim kékek és hatalmasak, bőröm fehér és arcomon halvány szeplők látszanak az orromon, és a mellett. Családomról annyit, hogy anyával, és három testvéremmel élek. Persze mind a három fiú, és mindannyian idősebbek nálam. A legidősebb Charlie, aki 19 éves, szőke (festett, eredetileg vörös), és gyönyörű zöld szeme van. A középső Harry, aki csak két perccel idősebb Jeffry-nél. Mind a ketten 17 évesek, barna hajúak. Annyi a különbség kettejük között, hogy míg az egyik kék, addig a másik zöld szemű.  Apa meghalt még mikor 6 éves voltam. Sokáig magam alatt voltam emiatt, mert mindig is azt hittem, hogy miattam van. Tulajdonképpen még mindig így vagyok vele, és akárhogy is gondolom újra a történteket, akkor is csak én jövök ki a hibásként. 

Visszatérve anyához, ő 42 éves, de cseppet sem látszik meg rajta. Mintha most töltené a 37-et. Hosszú vörös haja van, amit még soha nem festett be, szemei nagyok, és kékek. Napbarnított bőre olyan, mintha most lépett volna ki a szoláriumból.

Nehézkes életet élünk, mert az anyagi hátterünk nem a legfényesebb. Míg Charlie és én, plusz munkát vállalunk suli után, addig az ikrek valami oldalon keresgél jól fizető munka után. Én egy kávézóban dolgozom a plazában, Charlei pedig egy bárban kiszolgáló. Mind a két állás elég jól fizet ahoz, hogy kifizessük a tandíjat, és békésen éldegéljünk.